Községek Magyarországon
fejlec

Ercsi város

Adatok

Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Fejér megye
Kistérség: Ercsi kistérség
Lakosság: 8406 fő
Terület: 65.31 km2
Népsűrűség: 128,71 fő/km2
Rang: város
Körzet hívó: 25

Fekvése

A megye északkeleti részén, a Duna partján fekszik.

Közlekedés

A Budapest – Pécs vasútvonal mellett fekszik. Elővárosi vonatok kötik össze Budapesttel és Pusztaszabolccsal.

A város a 6-os elsőrendű főút mentén terül el, amelyre Kajászó – Martonvásár felől egy mellékút kapcsolódik. Sűrű autóbusz összeköttetésben áll Budapesttel, Martonvásárral és Dunaújvárossal.

A településnél komp is működik a Dunán, amely Szigetújfaluval köti össze a várost.

Története

A Duna közelsége már az újkőkorban vándorlási útvonal részévé tette. Kisebb település volt itt a bronzkorban és a római korban is.

Első említése 1037-ből való a bakonybéli apátság alapítóleveléből. Ekkor I. István javadalmaként szerepelt az Ercsi halászat. A faluban magánalapítású bencés kolostor is működött. A település a továbbiakban is jelentős a környéken, de a térség vezető szerepét mégis Martonvásár látta el.

1526-ban a Duna mentén Buda felé tartó törökök feldúlták a falut, de elnéptelenedése csak a 16. század második felében zajlódott. Az 1620-as évektől kezdve – a török uralom lazulásával –, jobb megélhetést kereső délszlávok kezdték benépesíteni a nagyrészt elhagyott falut, amely 1636-ban mezővárosként ismeretes, 1686-ban pedig végleg megszabadult muzulmán uraitól.

Ercsi a továbbiakban sokat gyarapodott, elsősorban népesség tekintetében, mivel a környék valódi központja Adony lett. 1689-ben ortodox kolostor, 1767-ben római katolikus templom létesült a településen. A 18. század vége felé a Mezőföld többi területéhez hasonlóan Ercsi körül is majorságok alakultak, ám a település ettől függetlenedve élt, egyre nagyobb számban jelentek meg iparosok és kereskedők itt. Végül 1800-ban kapta meg a mezővárosi rangot.

A céhes ipar mellett hamarosan megjelentek a nagyobb üzemek is. Az 1830-as években a Lilien-birtokon szesz- és likőrgyár létesült, amely később cukorgyártással is foglalkozott. Nem sokkal később Eötvös Ignác birtokán is burgonyacukor és keményítőgyár kezdte működését. Dunai kikötője pedig a kereskedelem fontos színhelye volt. Azonban a mezőváros középkorias szerkezete, de a nagybirtokosok se tettek komolyabb fejlődést lehetővé Ercsiben. Lakosai nagyrészt magyar nemzetiségűek, kisebbségben délszlávok, németek, szlovák, zsidók és cigányok voltak.

A vasúthoz (Budapest – Pécs vonal) 1882-ben csatlakozott a település, azonban csak az 1910-es évek hozott nagyobb változást Ercsi életében. 1912-ben épült meg Közép-Európa sokáig legkorszerűbb cukorgyára a vasútállomás közelében, amely azonban nagyrészt csak idénymunkát biztosított.

A II. világháború után a településszerkezet nagyban átalakult. A cukorgyárat 1948-ban államosították, a nagybirtokokon kisparaszti földek, majd Tsz jött létre, illetve 1950-ben a Honvédség egy pontonos-hidász dandárja alakult meg itt.

A főváros közelsége sok embert csábított az ingázásra, ám lakosságszáma nem fogyott, mivel több közintézmény is nyílt a településen, amely 1970-ben nagyközségi, 2000-ben pedig városi rangot kapott.

Gazdaság

  • Mezőgazdasága fejlett. Elsősorban a gabona-, kukorica-, cukorrépa- és napraforgótermesztésre alapszik. Az élelmiszeripar is jellemző, 1998-ig jelentős cukorgyártás is folyt. Kisebb könnyűipari létesítmények működnek a kialakított Ipari Parkban.
  • Fő megélhetési forrása a szolgáltatás és kereskedelem, amelynek a város nagy átmenő forgalma és regionális központi jellege egyaránt kedvez. A városban működő parti szűrésű kutak látnak el ivóvízzel kilenc települést (Ercsi, Gárdony, Székesfehérvár, Velence, Iváncsa, Besnyő, Beloiannisz, Százhalombatta, Dunaújváros).

Kultúra, oktatás, sport

A településen óvoda és több általános iskola is működik. Utóbbiak gyógypedagógiai és zeneiskolai részleggel. A városban az Eötvös József Művelődési Ház a legjelentősebb kulturális intézmény színházteremmel és 22000 kötetes könyvtárral.

A városi Sportcsarnok küzdőtérrel és úszómedencével várja a sportolni vágyókat.

Nevezetességei

Római katolikus templom
  • Római katolikus templom és plébánia (barokk)
  • Eötvös József kápolna és Obeliszk
  • Eötvös József Emlékmúzeum
  • Nepomuki Szent János szobor

Híres emberek

  • Itt töltötte gyermekéveit, és itt van eltemetve br. Eötvös József
  • Itt született 1950. november 26-án Maros Zoltán animációs rendező.
  • Itt született 1951. szeptember 27-én Baczakó Péter olimpiai bajnok súlyemelő.

Lásd még

  • Ercsi kistérség

Következő községek

Érd | Erdőbénye | Erdőhorváti | Erdőkertes | Erdőkövesd | Erdősmárok | Erdősmecske | Erdőtelek | Erk | Érpatak | Érsekcsanád | Érsekhalma | Érsekvadkert | Értény | Erzsébet | Esztár | Eszteregnye | Esztergályhorváti | Esztergom | Ete | Etyek | Fábiánháza | Fábiánsebestyén | Fácánkert | Fadd | Fáj | Fajsz | Fancsal | Farád | Farkasgyepű | Farmos | Fazekasboda | Fedémes | Fegyvernek | Fehérgyarmat | Fehértó | Fehérvárcsurgó | Feked | Feketeerdő

További községek

Pat | Vönöck | Baksa | Gyűrűs | Ercsi | Kunbaja | Kisar | Csomád | Hernádkércs | Okány | Keszeg | Magyarcsanád | Szuhafő | Murarátka | Egyházasdengeleg | Bakonycsernye | Mezőhegyes | Kömlőd | Nagyér | Simaság | Lakhegy | Sellye | Szentes | Belecska | Vértesacsa | Úri | Borsodbóta | Diósberény | Gyékényes | Bogyoszló | Geszteréd | Somogyvámos | Somogytúr | Lázi | Csót | Csákvár | Csoma | Bánfa | Kisvárda | Sárkeresztes | Bagamér | Kecskéd | Ózd | Bükkszentmárton | Kerkafalva | Mátyásdomb | Zebecke | Vácrátót | Kisgyőr | Kántorjánosi